Mesterséges intelligencia és időskori digitális tanulás

 

Az időskori digitális tanulás nem a fiatalabb korosztály tanulási modelljeinek késleltetett változata, hanem sajátos tanulási helyzet, amely eltérő megközelítést igényel. Az 50 év feletti felhasználók egyre nagyobb arányban vannak jelen a digitális térben, ám ez a jelenlét sok esetben instabil, külső segítségtől függő és erősen kockázatérzékeny. A problémát ma már nem a hozzáférés hiánya jelenti, hanem az értelmezés bizonytalansága, az autonóm döntési képesség gyengülése és a digitális környezet feletti kontroll elvesztésének élménye. Ez a tanulási sérülékenység különösen élesen jelenik meg a mesterséges intelligenciával áthatott digitális környezetben, ahol az automatizált döntések és válaszok működése többnyire rejtve marad a felhasználók előtt.

A Németországban 2021 és 2023 között a Fachhochschule des Mittelstands (Rostock) szervezeti keretei között megvalósult DigiKomS (Digitale Kompetenzen von Seniorinnen und Senioren) kutatási és fejlesztési projekt kiindulópontját az a felismerés képezte, hogy az 50 év feletti korosztály digitális részvétele ma már nem elsősorban hozzáférési kérdés, hanem az értelmezés, az önállóság és a tanulási biztonság problémája. A digitális környezet — különösen a mesterséges intelligenciával működő rendszerek térnyerésével — egyre kevésbé átlátható, ami az idősebb felhasználók számára fokozott tanulási sérülékenységet hoz létre.

Elemzésünk célja a DigiKomS-projekt eredményeinek bemutatása a 2025-ben megjelent tanulmánykötet alapján, nem összefoglaló jelleggel, hanem olyan tanulásszervezési logika feltárásával, amely az időskori tanulás sajátosságaira épít. A Digitális Műhely gyakorlata azt mutatja, hogy az autonóm digitális részvétel nem eszközhasználati rutinok elsajátításán, hanem a konkrét digitális helyzetek közös értelmezésén, a kísért tanuláson és a teljesítményelvárásoktól mentes tanulási környezeten alapul.

A német tapasztalatok bemutatásával egyúttal azt vizsgáljuk, milyen módon hasznosítható ez a megközelítés a magyar időskori és felnőttoktatásban. Meggyőződésünk, hogy a bemutatott modell nem átvételre kínál kész megoldásokat, hanem olyan szemléleti és szervezési tanulságokat mutat, melyek a hazai közművelődési, könyvtári és civil tanulási terekben is értelmezhetők.

Digitalizáció, életkor és tanulási sérülékenység

A digitalizáció az elmúlt másfél évtizedben fokozatosan elérte az idősebb korosztályokat is. Nagyon sok országban az 50 év feletti lakosság körében ma már széles körben elterjedt az internethasználat, a digitális eszközök mindennapi alkalmazása és az online szolgáltatások igénybevétele. A digitális jelenlét ténye azonban önmagában nem ad pontos képet arról, hogyan viszonyul ez a korosztály a digitalizált környezethez, hogyan használja ki annak lehetőségeit, és mire lenne szükség ahhoz, hogy ezeket a használati lehetőséget kiterjessze és tökéletesítse. A problémák nem a hozzáférés hiányában, hanem a használat biztonságában, az önállóság mértékében és az értelmezési stabilitásban válnak láthatóvá.

A legfrissebb németországi adatok alapján az internethasználat az aktív korú és fiatalabb generációkban gyakorlatilag teljessé vált. A 16–24 évesek körében 98%, a 25–44 éveseknél 99%, míg a 45–64 évesek esetében 97% az internethasználók aránya. Ezzel szemben a 65–74 éves korosztályban már érzékelhető visszaesés figyelhető meg: itt az internethasználók aránya 90%, ami ugyan még mindig magas érték, de már jelzi az életkor előrehaladtával megjelenő töréspontot. Az össznépességre vetített átlag 97%, ami elfedi azt a tényt, hogy az idősebb korosztályokban a digitális jelenlét már nem magától értetődő, hanem egyre inkább feltételekhez kötött.

Ezek az adatok önmagukban még nem jelentenek digitális kirekesztettséget, de világosan mutatják a kockázati zónát, ahol a használat fenntartása, a készségek frissítése és az új technológiák elsajátítása már nem automatikus. A digitális részvétel itt egyre kevésbé „háttérfolyamat”, és egyre inkább tanulási kérdéssé válik. A használat ugyanis nem azonos a biztonságos, magabiztos és reflektált használattal. Ezt erősítik meg a digitális kompetenciákra vonatkozó felmérések is, amelyek szerint az idősebb korosztályok saját maguk is jelentős bizonytalanságot élnek meg digitális környezetben. Az életkor előrehaladtával nő azok aránya, akik digitális helyzetekben bizonytalannak érzik magukat, gyakran külső segítségre szorulnak, és nehezen igazodnak el az egyre összetettebb felhasználói felületeken. A digitális részvétel ebben az összefüggésben nem bináris kategóriaként értelmezhető, hanem fokozatok mentén, ahol az önálló cselekvés, a megértés és a döntési képesség válik meghatározóvá.

A statisztikai adatok mögött kirajzolódó kép szerint az idősebb korosztály jelentős része aktív felhasználó, ugyanakkor erősen függ külső támogatástól. A segítség leggyakrabban családtagoktól, ismerősöktől vagy alkalmi szakértőktől, esetleg videós útmutatókból   érkezik, ami rövid távon megoldást jelenthet, hosszabb távon azonban tanulási sérülékenységet hoz létre. A digitális helyzetek ilyenkor nem tanulási lehetőségként jelennek meg, hanem kockázatként, amelyet el kell kerülni vagy gyorsan „meg kell oldani”. Ez a függőségi viszony gyengíti az autonómiát, és hozzájárul ahhoz, hogy a digitális környezet kiszámíthatatlannak és nehezen kontrollálhatónak tűnjön.

Ebben a már eleve érzékeny tanulási helyzetben vált általánossá a mesterséges intelligencia alkalmazása a mindennapi digitális környezetben. A magas szintű infokommunikációs ellátottságú országokban, így Németországban és Magyarországon is - MI-alapú rendszerek nem különálló technológiaként jelentek meg, hanem fokozatosan épültek be a keresési folyamatokba, az online ügyintézésbe, az ügyfélszolgálati felületekbe, a tartalomajánlásba és a kommunikációs eszközök működésébe, de a levelezőrendszerek szolgáltatásaiba is.  Az idősebb felhasználók sok esetben úgy kerülnek kapcsolatba ezekkel a rendszerekkel, hogy nem kapnak egyértelmű visszajelzést arról, mikor és milyen logika alapján történik automatizált döntés.

Az MI jelenléte az idősebb korosztály számára elsősorban gyakorlati használati (kezelési) és értelmezési kihívásként jelenik meg. A digitális környezet eddig is rejtett szabályok szerint működött, az automatizált rendszerek elterjedésével azonban tovább nőtt a láthatatlan folyamatok aránya. A felhasználó az elérni kívánt célt a mesterséges intelligenciával folytatott kommunikáció keretei között határozza meg, és igen gyakran csak az eredményt érzékeli, miközben a döntési mechanizmus nem válik átláthatóvá – a generált tartalom lesz hozzáférhető, miközben a létrehozás folyamata rejtve marad. Ez a tapasztalat erősítheti a kontrollvesztés érzését, amely a kutatások szerint az időskori digitális tanulás egyik legfontosabb gátló tényezője.

A mesterséges intelligencia időskori használatának kérdése ebben az összefüggésben nem választható el a tanulástól. A jó promptolás elsajátítása, az MI veszélyeinek és korlátjainak ismerete természetes alapkövetelmény, ám az MI az 50 év feletti korosztály esetében sem új eszközként jelenik meg, amelyet „csak” meg kell tanulni kezelni, hanem olyan háttérinfrastruktúraként, amely átalakítja a megszokott digitális helyzeteket. A kérdés ezért nem az, hogy az idősebbek használják-e ezeket a rendszereket, hanem az, hogy képesek-e felismerni az automatizált működés jelenlétét, és tudnak-e tudatos döntéseket hozni az ilyen rendszerek által kínált lehetőségek értelmezése során.

A német adatok alapján jól látható, hogy az idősebb korosztály digitális részvétele tanulási támogatás nélkül könnyen instabillá válik. A technológiai környezet gyors változása, az automatizált rendszerek terjedése és az értelmezési bizonytalanság együttesen tanulási kockázattá alakítják a digitalizációt. Ebben a helyzetben az oktatás és a képzés szerepe túlmutat az eszközhasználat betanításán. A hangsúly arra helyeződik, hogy az idősebb tanulók képesek legyenek értelmezni, megérteni és kontrollálni a digitális és mesterséges intelligenciával áthatott környezetet.

Digitális tanulás ötven év fölött – egy sikeres szakmai projekt megvalósítása

A DACH országokban az elmúlt években számos olyan állami, vagy tartományi szinten támogatott kezdeményezés indult, melyeknek a célja az 50 feletti és nyugdíjaskorú állampolgárok digitális felzárkóztatását tűzte céljául. A DigiKomS (Digitale Kompetenzen von Seniorinnen und Senioren) egy Németországban megvalósított, 2021-ben kezdődött kutatási és fejlesztési projekt volt, amely 2023. szeptember 30-án zárult le sikeresen. A projektet egy felsőoktatási és kutatási intézményekhez kötődő szakmai konzorcium irányította, amelyben andragógiai, pedagógiai és digitális oktatással foglalkozó kutatók dolgoztak együtt gyakorlati szakemberekkel. A projekt vezetői – Erko Martens, Gabriele Taube és Petra Wolfert - nem elkülönült kutatói szerepben vettek részt a munkában, hanem aktívan bekapcsolódtak a Digitale Lernwerkstatt für Seniorinnen und Senioren, a Digitális Műhely működtetésébe is, így a kutatás és a tanulási gyakorlat szoros kapcsolatban maradt.

A projekt megvalósításában kiemelt szerepet játszottak a tanulási alkalmakat kísérő szakemberek, valamint azok az idősebb résztvevők, akik rendszeresen bekapcsolódtak a tanulási műhelyek munkájába, és tapasztalataikkal alakították a program tartalmát. A DigiKomS így olyan együttműködésen alapuló projektként valósult meg, ahol a kutatási irányítás, a gyakorlati megvalósítás és a résztvevői tapasztalatok folyamatos párbeszédben formálták egymást. A program célja az volt, hogy feltárja az 50 év feletti korosztály digitális tanulásának feltételeit, különös tekintettel a gyorsan változó technológiai környezetre és a mesterséges intelligencia fokozatos térnyerésére.

Már a projekt időtartama alatt is számos publikáció és konferenciaelőadás foglalkozott az elért eredményekkel, átfogó értékelését azonban a közreműködők egy 2025-ben megjelent tanulmánykötetben [Martins, E., Taube, G., & Wolfert, P. (Hrsg.). (2025). Digitale Lernwerkstatt für Seniorinnen und Senioren: Ergebnisse aus dem Forschungsprojekt DigiKomS (1. Aufl.). Nomos Verlagsgesellschaft] tették közzé. A kötet sajátossága, hogy nem monografikus feldolgozást nyújt, hanem tanulmányok sorozatát, amelyek eltérő nézőpontokból vizsgálják ugyanazt a tanulási környezetet. A szerzők pedagógiai, andragógiai és társadalomtudományi háttérrel rendelkeznek, írásaikat azonban közös empirikus alap köti össze. Mindegyik tanulmány a Digitális Műhely konkrét működéséből indul ki, és annak tapasztalatait elemzi. A kötet így egyszerre dokumentálja a program gyakorlatát és reflektál annak tanuláselméleti és társadalmi jelentőségére.

A DigiKomS-projekt nem az eszközhasználat oktatása volt, hanem az önálló eligazodás feltételeinek megteremtése. A Digitális Műhely olyan tanulási környezetet kínált, amelyben a résztvevők saját tapasztalataikból kiindulva tudták feldolgozni digitális élményeiket, kérdéseiket és bizonytalanságaikat. A tanulási alkalmak szervezése sem tantervi logikát követett. A tanulás kiindulópontját minden esetben konkrét digitális helyzetek adták. Ezek lehettek sikeres vagy sikertelen online ügyintézések, félreérthető automatikus válaszok, új funkciók megjelenése vagy olyan helyzetek, amelyekben a résztvevők elveszítették a kontrollérzetüket. A tanulás ezeknek a helyzeteknek az értelmezésére épült, nem előre rögzített tananyagra.

A Digitális Műhely működésének egyik alapelve a tanulási biztonság megteremtése volt. A tanulási környezet tudatosan mentesült a teljesítményelvárásoktól és az értékeléstől. A résztvevők számára világos volt, hogy a tanulás nem számonkéréshez, hanem közös feldolgozáshoz kapcsolódik. Ez a keret lehetővé tette, hogy a bizonytalanság, a kérdezés és az ismétlés a tanulási folyamat természetes részévé váljon.

A kötet tanulmányai részletesen bemutatják a tanulássegítői szerep jelentőségét. A Digitale Lernwerkstattban lüzreműködő szakemberek nem oktatói funkciót töltöttek be, hanem a tanulási folyamat kísérését vállalták. Figyelték a csoport dinamikáját, érzékelték a bizonytalanság jeleit, és szükség esetén lassították vagy újrarendezték a tanulási folyamatot. A hangsúly végig azon maradt, hogy a tanulók megőrizzék autonómiájukat a digitális helyzetekben.

A DigiKomS-projekt működése során a mesterséges intelligencia kérdése fokozatosan vált hangsúlyossá. Az MI nem külön tanulási témaként jelent meg, hanem a mindennapi digitális környezet részeként. A tanulmányok bemutatják, hogyan vált az automatizált döntések és válaszok értelmezése a tanulási alkalmak egyik visszatérő elemévé. A résztvevők nem technikai ismereteket sajátítottak el, hanem megtanulták felismerni azokat a helyzeteket, ahol az MI befolyásolja a digitális élményt.

Az időskori tanulás sajátosságai

A kötet tanulmányai az időskori tanulást sajátos tanulási helyzetként írják le, amely eltér az iskolai tanulás megszokott logikájától, és a hagyományos felnőttképzési struktúrákhoz sem illeszkedik maradéktalanul. A DigiKomS-projekt tapasztalatai szerint az 50 év feletti résztvevők tanulása elsősorban az eligazodás és a megértés igényéből indul ki. A tanulás célja ritkán az ismeretek bővítése önmagában, sokkal inkább annak a képessége, hogy a tanulók képesek legyenek értelmezni a digitális környezetben felmerülő helyzeteket.

A tanulmányok következetesen rámutatnak arra, hogy az időskori tanulás motivációja szoros kapcsolatban áll a mindennapi tapasztalatokkal. A tanulási folyamat gyakran egy konkrét digitális élményhez kötődik: egy félreérthető online felülethez, egy sikertelen ügyintézéshez, egy váratlan automatizált válaszhoz. Ezek a helyzetek tanulási impulzusként működnek, és meghatározzák a tanulás irányát. A tanulás ilyenkor nem absztrakt célok mentén halad, hanem a konkrét problémák értelmezésére épül.

A DigiKomS-projektben megfigyelt tanulási folyamatok egyik meghatározó jellemzője a lassabb, ciklikus tanulási ritmus. Az új ismeretek és tapasztalatok feldolgozása több lépcsőben történik, amely magában foglalja a megértést, a kipróbálást, az elbizonytalanodást és az ismételt visszatérést a kérdéshez. A tanulmányok hangsúlyozzák, hogy ez a ciklikusság nem a tanulási képességek csökkenésének jele, hanem a tanulók biztonság iránti igényének kifejeződése. A tanulás akkor halad tovább, amikor az adott lépés stabilnak érződik.

Központi jelentőséggel bír a tanulási biztonság fogalma. A tanulmányok szerint az idősebb tanulók digitális tanulási helyzetei gyakran kockázattal terheltek. A hibázástól való félelem, az eszközök és felületek kiszámíthatatlan működése, valamint a korábbi negatív tapasztalatok könnyen gátolják a tanulási folyamatot. A Digitális Műhely tapasztalatai azt mutatják, hogy a tanulás akkor válik lehetővé, ha a tanulási környezet mentes a teljesítményelvárásoktól, és teret ad a kérdezésnek, az ismétlésnek és az elakadás nyílt kimondásának.

A tanulmányok részletesen foglalkoznak az önhatékonyság alakulásával az időskori tanulásban. Sok résztvevő a tanulás kezdetén saját magát „nem digitális emberként” határozza meg, ami erős korlátozó tényezőként jelenik meg. A tanulási folyamat során azonban ezek az önmeghatározások fokozatosan átalakulhatnak. A sikerélmény nem technikai jártasságban, hanem abban mutatkozik meg, hogy a tanulók képesnek érzik magukat digitális helyzetek értelmezésére és kezelésére. Ez az önhatékonyság-erősödés kulcsfontosságú az autonóm használat szempontjából.

Az időskori tanulás társas dimenziója szintén hangsúlyos a kötet tanulmányaiban. A Digitális Műhely ben a tanulás jellemzően kiscsoportos, támogató közegben zajlik, ahol a résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat, kérdéseiket és bizonytalanságaikat. A közös feldolgozás csökkenti az egyéni szorongást, és lehetővé teszi, hogy a tanulók egymás tapasztalataiból is tanuljanak. A tanulás ebben a közegben nem elszigetelt tevékenység, hanem közös értelmezési folyamat.

A digitális környezet sajátosságai a tanulmányokban tanulási kihívásként jelennek meg. Számos digitális felület olyan implicit tudást feltételez, amely az idősebb tanulók számára nem magától értetődő. A tanulás ezért nem az egyes funkciók mechanikus elsajátítására irányul, hanem a mögöttes logikák felismerésére. Ez az értelmezési igény közvetlenül kapcsolódik a mesterséges intelligencia későbbi szerepéhez, amely tovább növeli a láthatatlan folyamatok arányát a digitális környezetben.

A DigiKomS-projekt tapasztalatai azt mutatják, hogy az 50 év feletti tanulók esetében a tanulás sikeressége elsősorban nem a tanulási tartalmak összetettségén, hanem a tanulási helyzet kialakításán múlik. A tanulásszervezés ezért nem technikai háttérkérdésként jelenik meg, hanem a tanulási folyamat tudatosan alakított kereteként. A tanulási alkalmak rugalmas szervezésben valósulnak meg. A foglalkozások időtartama, belső ritmusa és tempója igazodik a résztvevők figyelméhez, terhelhetőségéhez és aktuális tanulási állapotához. A tanulmányok kiemelik, hogy az időskori tanulásban az időnyomás különösen gátló hatású. A tanulási környezet ezért úgy épül fel, hogy mindig maradjon tér a megállásra, a visszakérdezésre és az ismétlésre. Ez a rugalmasság hozzájárul a tanulási biztonság fenntartásához.

A tanulásszervezés egyik központi eleme a kísért tanulás. A Digitális Műhely ben jelen lévő tanulássegítők nem oktatói szerepben működnek, hanem a tanulási folyamat figyelmes kísérőiként. Feladatuk a tanulási helyzetek értelmezhetőségének biztosítása, a csoportdinamika érzékelése és a tanulási ritmus alakítása. Amikor a résztvevők bizonytalanságot élnek meg, a tanulássegítő nem azonnali megoldást kínál, hanem segíti a helyzet közös feldolgozását. Ez a megközelítés támogatja az autonómia megőrzését.

A tanulmányok hangsúlyozzák a tanulási keretek átláthatóságának jelentőségét. A Digitális Műhely ben a résztvevők mindig tudják, mire számíthatnak egy adott alkalom során. A tanulási célok nincsenek előre rögzítve, de a folyamat szerkezete világos. Ez az átláthatóság csökkenti a szorongást, és erősíti a részvételi hajlandóságot. Az időskori tanulásban a kiszámíthatóság a tanulási biztonság egyik alapfeltétele.

A tanulásszervezés és felkészítés kérdése különösen hangsúlyossá válik a mesterséges intelligenciával működő rendszerek esetében. A tanulmányok rámutatnak arra, hogy az MI által generált válaszok és ajánlások könnyen elfedhetik a döntési folyamatokat. A Digitális Műhelyben ezek a helyzetek tudatosan a tanulási folyamat részévé válnak. A résztvevők megtanulják felismerni azokat a pontokat, ahol érdemes megállni, kérdezni vagy alternatív megoldásokat keresni. Ez a tudatosság erősíti a kontrollérzetet a digitális környezetben.

A mesterséges intelligencia szerepe a Digitális Műhely gyakorlatában

A kötet tanulmányai a mesterséges intelligenciát a digitális környezet természetes összetevőjeként írják le, amely az idősebb tanulók mindennapi tapasztalataiban is jelen van. A DigiKomS-projekt során az MI nem külön tanulási témaként jelent meg, hanem olyan technológiai háttérként, amely befolyásolja az információkeresést, az online ügyintézést, a kommunikációt és a tartalomfogyasztást. A tanulási kihívás ebben az összefüggésben az értelmezés szintjén jelentkezik.

A Digitális Műhely tanulási alkalmain az MI-vel való találkozás mindig konkrét használati helyzetekhez kapcsolódik. A tanulmányok részletesen bemutatják, hogyan válnak tanulási helyzetté a keresési eredmények sorrendjei, az automatikus ügyfélszolgálati válaszok, a szövegkiegészítő funkciók vagy az ajánlórendszerek javaslatai. Ezek a helyzetek a résztvevők saját tapasztalataiból indulnak ki, és közös feldolgozás tárgyává válnak. A tanulás első lépése ilyenkor annak felismerése, hogy automatizált döntési folyamat működik a háttérben.

A tanulmányok alapján az MI tanulási jelentősége elsősorban az értelmezési képesség fejlesztésében ragadható meg. A résztvevők nem technikai részleteket sajátítanak el, hanem azt tanulják meg felismerni, hogyan befolyásolják az automatizált rendszerek a digitális környezetben hozott döntéseket. Ez a felismerés alapfeltétele annak, hogy a felhasználók ne tekintsék magától értetődőnek vagy megkérdőjelezhetetlennek az MI által kínált válaszokat.

A projekt tapasztalatai szerint az MI-vel kapcsolatos tanulás szorosan összekapcsolódik az autonómia kérdésével. Az idősebb tanulók számára különösen fontos, hogy a digitális környezetben megőrizzék döntési mozgásterüket. A tanulási alkalmak során hangsúlyos szerepet kap annak tudatosítása, hogy az MI által adott válaszok javaslatként értelmezhetők, amelyek mérlegelhetők, módosíthatók vagy elvethetők. Ez a szemlélet hozzájárul a kontrollérzet megerősítéséhez.

A tanulmányok kitérnek az MI használatával összefüggő bizonytalanságok kezelésére is. Az automatizált rendszerek gyakran meggyőzőnek tűnő válaszokat adnak akkor is, amikor azok pontatlanok vagy félrevezetők. A Digitális Műhelyben ezek a helyzetek a tanulási folyamat részévé válnak. A résztvevők közösen elemzik az eltéréseket, megfogalmazzák a kételyeiket, és megtanulják felismerni azokat a jeleket, amelyek óvatosságra intenek. Ez a feldolgozás erősíti a kritikus digitális tájékozódást.

A kutatók szerint az MI oktatási jelentősége az időskori tanulásban nem a hatékonyság növelésében, hanem az értelmezési biztonság erősítésében ragadható meg. A Digitális Műhelyben az MI olyan tényezőként jelenik meg, amely új tanulási helyzeteket hoz létre, és ezek a helyzetek reflektív feldolgozást igényelnek. A tanulás középpontjában végig az marad, hogy a résztvevők képesek legyenek értelmezni a digitális környezet működését. Az MI által generált válaszok és döntések olyan helyzeteket teremtenek, amelyekben az idősebb tanulók aktív értelmező szerepbe kerülnek. Ez a tanulási hatás akkor érvényesül, ha a tanulási környezet kísért, reflektív és biztonságos marad.

A mesterséges intelligencia a Digitális Műhely gyakorlatában elsősorban tanulási katalizátorként működik. Az MI ebben a tanulási rendszerben nem célként, hanem környezeti adottságként jelenik meg. A projekt alapjáén szerzett tapasztalatok arra utalnak, hogy az idősebb tanulók képesek tudatos viszonyt kialakítani az MI-vel szemben, amennyiben a tanulási folyamat figyelembe veszi tanulási ritmusukat, tapasztalataikat és értelmezési igényeiket.

Hasznosítható eredmények a magyar időskori oktatás számára

A DigiKomS-projekt a kötetben összefoglalt tapasztalatai olyan tanulási megközelítést tárnak fel, amely több ponton is releváns a magyar időskori és felnőttoktatás számára. A német modell jelentősége nem egy kész programcsomagban, hanem egy tanulásszervezési logikában ragadható meg, amely a hazai környezetben is értelmezhető. A kérdés ezért nem az átvétel, hanem az alkalmazhatóság feltételeinek átgondolása.

A magyar helyzet számos hasonlóságot mutat a némettel. Az 50 év feletti korosztály digitális jelenléte folyamatosan bővül, ugyanakkor a használat minősége erősen differenciált. Sok idősebb felnőtt aktív felhasználóként van jelen az online térben, miközben döntéseiben gyakran külső segítségre támaszkodik. Ez a függőségi viszony a mesterséges intelligenciával működő digitális környezetben tovább erősödhet, mivel az automatizált döntések és ajánlások működése nehezen átlátható. A tanulási kihívás Magyarországon is az értelmezési biztonság és az önállóság megőrzésében jelenik meg.

A német modell egyik legfontosabb tanulsága, hogy az időskori tanulás nem szervezhető kizárólag tananyag- és kurzusalapon. A tanulás akkor válik fenntarthatóvá, ha konkrét élethelyzetekhez kapcsolódik, és teret ad a tapasztalatok közös feldolgozásának. A magyar felnőttoktatásban ez különösen releváns, mivel az idősebb tanulók jellemzően gyakorlati problémák miatt kapcsolódnak be képzésekbe, nem általános tanulási célok mentén. A tanulás kiindulópontja itt is a mindennapi digitális helyzetek értelmezése lehet.

A német tapasztalatok alapján közvetlenül hasznosítható a tanulási biztonság tudatos kezelése is. A német modellben a tanulási környezet mentes a teljesítményelvárásoktól, és lehetőséget biztosít a megállásra, az ismétlésre és a kérdezésre. A magyar rendszerben ez szemléletváltást igényelhet, mivel a felnőttképzés gyakran hatékonysági és eredményességi logikák mentén szerveződik. Az idősebb tanulók esetében azonban a tanulás sikerét inkább az értelmezési stabilitás és az önhatékonyság erősödése jelzi.

A német modell egyik legfontosabb szerkezeti eleme a kísért tanulás. Ez a tanulássegítői szerep nem oktatói funkciót lát el, hanem a tanulási folyamat kísérésére és értelmezésének támogatására épül. A magyar felnőttoktatásban ennek az adaptációja új szerepfelfogást igényelhet. A tanulássegítő olyan közvetítőként jelenhet meg, aki segíti a tanulókat a digitális és MI-vel áthatott környezet értelmezésében, miközben nem veszi át a döntéseket.

A mesterséges intelligencia szempontjából a DigiKomS-modell egyik legfontosabb tanulsága, hogy az MI oktatási kezelése nem technológiai ismeretátadásként jelenik meg. A tanulás fókusza azokon a használati helyzeteken van, amelyekben az MI befolyásolja a döntéseket. Ez a megközelítés a magyar felnőttoktatás számára is irányadó lehet. Az MI-vel kapcsolatos tanulás célja nem az algoritmusok megértése, hanem annak felismerése, hogy mikor történik automatizált döntés, és hogyan lehet azt értelmezni.

Egy hasonló tanulási modell hazai bevezetésének egyik feltétele a tanulási terek újragondolása lenne. A Digitális Műhely nem hagyományos tantermi környezetben működik, hanem rugalmas, kiscsoportos, beszélgetésre épülő formában. Magyarországon ilyen tanulási terek már léteznek közművelődési intézményekben, könyvtárakban, civil szervezeteknél és egyházi közösségekben. A német tapasztalatok alapján ezek a helyszínek alkalmasak lehetnek arra, hogy időskori digitális és MI-vel kapcsolatos tanulás színtereivé váljanak.

Fontos feltétel a szakemberek felkészítése is. A DigiKomS-projekt tapasztalatai arra utalnak, hogy az időskori tanulás támogatása speciális kompetenciákat igényel. A tanulássegítőknek egyszerre kell érzékenynek lenniük az időskori tanulás sajátosságaira és jártasnak a digitális környezet értelmezésében. A magyar felnőttoktatásban ez azt jelenti, hogy a képzők felkészítése során nagyobb hangsúlyt kellene kapnia az időskori tanulás pedagógiájának és a mesterséges intelligenciával átalakuló digitális környezet megértésének.

A német modell a magyar időskori- és felnőttoktatás számára nem mechanikusan követendő mintát kínál, hanem irányt mutat, s azt igazolja, hogy idősebb tanulók is képesek alkalmazkodni a mesterséges intelligenciával áthatott digitális környezethez, ha a tanulási folyamat az értelmezésre, az autonómiára és a tanulási biztonságra épül. Ezek az elvek a hazai oktatási gyakorlatban is alkalmazhatók - amennyiben a hangsúly végig a tanulási folyamaton, s nem a technológiai eszközökön marad.

Martins, E., Taube, G., & Wolfert, P. (Hrsg.). (2025). Digitale Lernwerkstatt für Seniorinnen und Senioren: Ergebnisse aus dem Forschungsprojekt DigiKomS (1. Aufl.). Nomos Verlagsgesellschaft

Letölthető open acess:

https://orientierungslust.de/wp-content/uploads/2022/01/Digitale_Lernwerkstatt_Senioren_2025.pdf

Az írás és az illusztrációk a mesterséges intelligencia közreműködésével készültek.